A tatai vár / Tata, 111
2018. december 30. írta: Erich

A tatai vár / Tata, 111

Az 1960-as években kezdődött régészeti kutatások eredményei arra utalnak, hogy a 14–15. század fordulóján épült várkastély egy korábbi, vélhetően a 14. század második felében, a terület akkori birtokosai, a Lackfiak által építtetett L alakú, zárt udvarú kis vár alapjain jött létre. Ebből az építési periódusból csupán nagyon kevés számú építészeti töredéket sikerült azonosítani. E század végén a birtok Zsigmond király tulajdonába került, aki az egyik kedvelt tartózkodási helyéül szolgáló tatai kastélyt 1397 és 1409 között négy saroktornyos, három oldalán beépített, U alakú várrá alakíttatta, amelynek udvarát délnyugat felől támpilléres védőfal zárta. Az északkeleti szárnyon királyi kápolna létesült. A vár körül 12–14 m széles árkot ástak, amelybe a tó vizét vezették, az északi saroktorony mellett pedig új kaputornyot építettek. A délkeleti oldal és a kápolnafalak kivételével az e korból származó épületrészek később elpusztultak, de alapjuk feltárását követően elhelyezkedésük rekonstruálható volt.

Tata Castle, built at the end of the 1300s on the shore of Old Lake, is one of the jewels of Tata, Hungary. Its blooming can be dated to the reign of Zsigmond Luxemburg and Mátyás Hunyadi as the summer resort of the king. The walls of the castle reflect the marks of romantic style which is due to the Esterházy family used to live here. The castle was dug around 12-14 m wide, into which the water of the lake was led.

img_20181030_140108.jpg

img_20181030_135525.jpg

img_20181030_140253.jpg

img_20181030_135936.jpg

img_20181030_140330.jpg

img_20181030_135942.jpg

img_20181030_140407.jpg

img_20181030_140436.jpg

img_20181030_140114.jpg

img_20181030_140235.jpg

img_20181030_141516.jpg

img_20181030_142455.jpg

img_20181030_141603.jpg

img_20181030_142717.jpg

img_20181030_141646.jpg

img_20181030_143455.jpg

img_20181030_142139.jpg

img_20181030_143549.jpg

img_20181030_150726.jpg

img_20181030_142329.jpg

img_20181030_142355.jpg

felso_nagy_01_tatai_var.jpg

maxresdefault_1.jpg

tatai_var2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://erichb.blog.hu/api/trackback/id/tr6214522864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.