Római parancsnoki helyiség a Nagyboldogasszony templom alatt / Március 15-e tér, Budapest,119
2020. február 20. írta: Erich

Római parancsnoki helyiség a Nagyboldogasszony templom alatt / Március 15-e tér, Budapest,119

A Március 15-e téren, az Erzsébet-híd pesti hídfőjének északi oldalán álló tekintélyes kéttornyú templom közel kétezer év emlékeit őrzi. A mai tér alatt – eltekintve az őskor nyomaitól – a római uralom kiterjedt emléke, egy négyszögletes, 86x84 méter alapterületű tábor maradványai húzódnak. A tábor sarkain egy-egy legyező alakú torony alatt, 3,4 méter vastag oldalfalait 2-2 U alakú torony védte. Végső formájában Kr.u. 350 körül épült ki, 375 után még használták.
Ennek a IV. századi tábornak a déli falához közel, az egykori parancsnoki épület helyén épült fel az a háromhajós, keleti oldalán három félköríves apszissal (szentéllyel) zárt kéttornyú templom, amelyet részleteiben ma is láthatunk. Bár ezt a templomot a kutatás XII. századi alkotásnak határozta meg, bizonyos, hogy már Szt. István korában állt itt templom.

The prestigious two-tower church on the March15th square, on the north side of the Pest bridge over the Elizabeth Bridge, has been preserved for nearly two thousand years. Today, apart from traces of prehistoric times, lies the extensive remnant of Roman rule, the remains of a rectangular camp with an area of 86x84 meters. In the corners of the camp, 2 to 3 U-shaped towers protected the 3.4-meter-wide side walls beneath a fan-shaped tower. In its final form it was built around 350 AD, and was still used after 375 AD.
On this location the Temple was erected near the southern wall of the 19th century camp on the site of the former command house. Although this temple was researched in XII. century, it is certain that there was a church here in the time of St. Stephen.

img_20200220_114601.jpg

img_20200220_114802.jpg

img_20200220_114813.jpg

img_20200220_114921.jpg

img_20200220_114933.jpg

img_20200220_114942.jpg

img_20200220_114953.jpg

img_20200220_114608.jpg

img_20200220_114624.jpg

img_20200220_114635.jpg

img_20200220_114731.jpg

img_20200220_114745.jpg

img_20200220_114755.jpgimg_20200220_115139.jpg

belvarosi-nagyboldogasszony-templom_hartyanyi-norbert_20170329_exact1980w.jpg

contra-aquincum_svg_1.png

contra_aquincum_reconstruction_3_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://erichb.blog.hu/api/trackback/id/tr9315483844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása